Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap
Pályázatok Hírek, közlemények Szabályozás
Keresés
 az interneten
 a honlapon
 a pályázatok között



2011. január 1-jétől hatályos




2011. július 1-jétől hatályos


2011 július 1-jétől érvényes

Megalakult a közmédia egységes közönségszolgálata
A közmédia megújítása szükségszerűen jelenti a hallgatók és a nézők korszerűbb kiszolgálását is, nemcsak a műsorok, hanem a háttérszolgáltatások tekintetében is.


Nézőink és hallgatóink heti másfélezer telefonhívása, elektronikus és postai levele azt mutatja, hogy a közszolgálati műsorok kiemelt érdeklődést keltenek, műsoraik sok kérdést, kérést generálnak. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) annak érdekében, hogy minden közszolgálati csatornát illetően naprakészen tudjon válaszolni ezekre a kérdésekre és kérésekre, egységes közönségszolgálatot hozott létre. Az MTVA Kommunikációs Igazgatóságán belül dolgozó négyfős csapatba egy-egy fő a Magyar Rádiótól, illetve Duna Televíziótól, két munkatárs pedig a Magyar Televíziótól érkezett. Munkatársaink hétköznap reggel 8 és este 18 óra között várják a nézők, a hallgatók telefonhívásait, és válaszolnak a beérkező levelekre. Hétköznaponként este 18-tól reggel 8-ig és a hétvégi napokon üzenetrögzítő fogadja a hívásokat.
 "Rengeteg hívás és levél érkezik hozzánk a világ különféle országaiból, mindenhonnan, ahol magyarok élnek, és ahol követni tudják a közszolgálati csatornák adásait a tévéképernyőkön, a rádiókészülékeiken, vagy akár az internetes oldalainkon keresztül - tájékoztat Cs. Tóth Eszter, a Közönségszolgálat vezetője. - Reményeink szerint a közszolgálati csatornák műsorainak megújulásával nézőink és hallgatóink száma is fokozatosan emelkedik majd. A megnövekvő igényeknek pedig csak az egységes, megújult közönségszolgálat felelhet meg." 

Az MTVA Közönségszolgálat elérhetőségei:

Telefonszám: (+361) 759-5050
Postacím: 1037 Budapest, Kunigunda útja 64.
E-mail: kozonsegszolgalat@mtva.hu

előző hír következő hír






-
-
-
Készítette: Dolphinet